Mi is az a spriccelés, és pontosan kik azok, akik képesek rá?
Az első feljegyzések a spriccelésről az V. században születtek, amikor is egy szöveg pontatlanul azt állította, hogy a női sperma is szükséges a fogantatáshoz. Majd 1672-ben egy holland orvos már a női prosztatát is említette. 1905-ben Freud pedig rendellenes hüvelyi folyadéknak nevezte. De mi is az a spriccelés, és ki képes rá?
A spriccelés és a vizelet ugyanaz?
A spriccelés során a nők folyadékot bocsátanak ki a hüvely felső falán található Skene mirigyekből, amely a húgycsövön keresztül távozik. A spriccelés a prosztata folyadék és a vizelet kombinációja, így az a feltevés, hogy ez pusztán vizelet, téves.
Egyébként nők beszámolói szerint a spriccelés egyáltalán nem olyan érzés, mintha valaki bepisilne, valamint az illata is teljesen más. Így tehát nem nehéz megkülönböztetni a kettőt – és hát ugye a spricceléshez orgazmus is jár.
Mindenki képes egyébként spriccelni a szakértő szerint. ám mégis a nők nagyrésze élete során egyetlen egyszer sem tesz így. Vannak képzések is, amelyek ezzel foglalkoznak, és habár a nők mind képesek spriccelni, ehhez természetesen kell egy olyan partner is, aki ismeri a technika rejtelmeit.
A pornóban sokat csalnak
A pornófilmekben sokkal egyszerűbbnek tűnik a spriccelés, sokszor igen csekély mennyiségű kényeztetés után hatalmas vízesésben láthatjuk az eredeményt, de Casey Calver pornósztár elmesélte, hogy ez egyáltalán nem igaz.
A pornófilmekben legtöbbször amikor spriccelnek, akkor valójában pisilnek – ezért is lehet, hogy sokan a hétköznapokban is azt hiszik, a kettő megegyezik. A színésznő szerint csak akkor buknak le, ha a nő nem ivott sok folyadékot, mert akkor a vizelet nagyon sárga. Egyébként, a nézők elhiszik, hogy ez spriccelés.